Napelem történelem: véletlenektől a szolárerőműig
Magát a fotovoltaikus hatást (azaz, hogy megfelelő elektrokémiai közegben a napsugárzás képes elektromos áramot termelni) egy 19 éves, francia fizikus – Alexandre Edmond Becquerel – mutatta be először sikeresen 1839-ben. Hogy véletlenek márpedig léteznek, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 20 évvel később a brit elektromérnököt, Willoughby Smith-t is nagyban meglepte a napenergia alapú technológia egyik összetevőjének különös viselkedése: éppen tenger alatti kábelekkel végzett kísérleteket, miközben felfedezte, hogy az ezekhez használt szelén fotovoltaikus tulajdonsággal bír. A fényelektromos hatás magyarázatáért Albert Einstein 1921-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat, amely újabb lökést adott különféle anyagok vezetőképességének kísérletéhez. Az első hatékony, és széles körben alkalmazható, szilícium félvezetőn alapuló napelemet végül 1954-ben mutatták be amerikai tudósok, köszönhetően az űripar támogatásának. A földi, széleskörű alkalmazásokra előállított napelemek fejlesztése akkor indult be igazán, amikor az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány 1969-ben kutatás-fejlesztési részleget hozott létre e célból. Magyarországon az 1980-as évek végén jelent meg az ipari-kereskedelmi célú napelemes felhasználás. Az első napelemgyárat 1997-ben nyitották meg, azonban az európai és hazai értékesítés nem érte el a kívánt szintet, így a gyár hamarosan bezárt. 2005-ben hálózatra kötötték Magyarország első szolárerőművét. A Gödöllői Szent István Egyetem kollégiumi épületére telepített minierőművel olyan forradalmi eredményeket értek el zöldenergia termelésében, hogy végre a napelemtáblák és legújabban a napelemes tetőcserép háztetőre építése is új irányokat szabott a háztartások környezetbarát és fenntartható energiatermelésének.
